Készítsd el életed bélszín steakjét!

Készítsd el életed bélszín steakjét!

A jó bélszín steak elkészítéséhez tulajdonképpen nem kell rakétatudósnak lenni, de nem árt, ha fel vagy vértezve néhány alapvető ismerettel, amik segíthetnek abban, hogy akár az első steak sütése is zökkenőmentesen mehessen.
A következő bejegyzésben megismertetünk téged a bélszín sütés rejtelmeivel, és végigvezetünk a legfontosabb lépéseken is, hogy a tányérodon látható végeredményt igazi győzelemként élhesd meg.

Mi a különbség marha és marha között?

A steak készítés talán legfontosabb lépése az, hogy kifogástalan minőségű alapanyaggal kell dolgozni. Ezt pedig nem az olcsóbb húsok között fogod megtalálni. Amennyiben az alacsonyabb árú marhahúsok közül választasz, számolnod kell vele, hogy lehet, hogy nem húshasznú marha húsát kapod, hanem tejhasznú állatét. Ez pedig már eleve elrendeli a sikertelenséget. 

A húshasznú marhák ugyanis teljesen másképpen fejlődnek. A vágósúlyukat lényegesen hamarabb elérik, ami miatt a húsuk puhább, lágyabb szerkezetű. Míg a tejhasznú tehenek a tápanyagokat úgy dolgozzák fel, hogy a zsírok főként a tejbe kerüljenek, addig a hús céllal tartott egyedeknél ez az izomrostok között raktározódik. Ettől válik a hús gyönyörűen márványozottá, karakteressé. Ha ezt választod, sokkal nagyobb az esélye annak, hogy olyan ételt grillezz a szeretteidnek, amire még hosszú ideig emlékezni fognak.

Mennyire kell átsütni a húst, hogy elkészüljön?

A steaket többféleképpen is el lehet készíteni, minden esetben az egyedi ízlés határozza meg, hogy mikor tekinthetjük a sütést befejezettnek. Azt viszont fontos leszögezni, hogy a megadott paraméterek mellett bármelyik hús átsül annyira, hogy az ne jelenthessen egészségügyi kockázatot. Az a folyadék pedig, ami a kevésbé intenzív sütések során a húsban marad, az semmiképpen sem vér, hanem a szövetek között megrekedt víz, amit a mioglobin fest vöröses színűre. Lássuk tehát, hogy milyen sütési módok léteznek, és hogy ezeket milyen belső maghőmérsékletnél lehet elérni:

  • Well done, 70-75℃: Ebben az esetben marad a hús a legtovább a grillsütőben. Már csak egy kissé szaftos, de teljes mértékig átsült és kiszürkült
  • Medium well, 68℃: Kicsivel szaftosabb, mint az előző, színét tekintve pedig rózsaszín, de kissé szürkébe hajlik
  • Medium, 63℃: Rózsaszín hús közepesen átsütve
  • Medium rare, 58℃: Ez a legkedveltebb elkészítési mód. A nyers állapothoz képest csupán egy kicsivel lesz világosabb a hús színe
  • Rare, 54℃: A hús színe tulajdonképpen teljes mértékig megegyezik a nyers állapotéval, de lényeges különbség, hogy ebben az esetben már teljesen átmelegedett

Tökéletes bélszín steak okos maghőmérő segítségével

Amennyiben szeretnéd magad tartani a megadott maghőmérsékletekhez, akkor nem árt, ha van néhány olyan eszközöd is, amik nagyban megkönnyítik az életedet. Ilyen lehet például a MEATER vezeték nélküli okos maghőmérő. Ez a remek kis kütyü lehetővé teszi, hogy a telefonos alkalmazáson keresztül másodpercre pontosan követhesd a hús aktuális állapotát, ráadásul be is állíthatod, hogy jelezzen neked, ha mindennel készen vagy, hogy biztosan ne maradjon egy pillanattal se tovább a hús a rácsokon, mint ameddig feltétlenül szükséges.

Szeretnéd, ha úgy ismernének, mint aki a környék legjobb steakjét készíti, de még előtte le kellene cserélned a grillsütődet? Keresd fel szaktanácsadóinkat a weboldalon megadott elérhetőségek egyikén, és vértezd fel magad tökéletes eszközökkel a sütögetéshez.