Menü

A The Bastard szénacél wok használata

A The Bastard szénacél wok használata

A The Bastard szénacél wokban igazán sok mindent el lehet készíteni. Sokan úgy tartják, hogy a nyárral együtt a grillezési szezon is véget ért, de azt kell, hogy mondjuk, nincs igazuk. Eljött az ősz, amikor végre már nincs túl meleg akkor sem, ha kinn állunk a napon, és nem kell magunkat elvetemültnek érezni amiatt, hogy képesek vagyunk akár órákat is a forró grill körül tölteni.
Szóval érdemes ilyen időkben is elővenni a kerti sütőket, és minél több újdonságot kipróbálni, ami illik akár a szezonhoz is. A következőkben mi is mutatunk Neked néhány tippet, amivel jobban boldogulsz majd a The Bastard szénacél wokkal.

Mi is az a wok?

Számos grillező kiegészítővel találkozhatunk a mindennapok során, de ezek közül a wok egy kiemelkedő darab, hiszen a konyhában is egyaránt találkozhatunk vele. Hagyományosan főként Kelet-Ázsiában használták ezt a fémedényt, aminek az alakja eredeti formájában leginkább egy gömb részletére emlékeztethet minket. 

Felhasználását tekintve is kimondottan sokszínű darabról van szó. Megvalósítható benne a bő olajban történő sütés, de kifejezetten alkalmas arra is, hogy minimális mennyiségű olaj felhasználásával készíts benne ételeket. Az származási országokban pedig egy bambuszos kiegészítő segítségével akár párolásra is használhatóak ezek a sokrétű edények. 

Mitől fog jól sikerülni az étel a wokban?

A wokban készülő ételeknél nagyon nagy figyelmet kell szentelni az előkészületeknek, hogy biztosan minden gyorsan, minimális olaj felhasználása mellett, egészségesen elkészülhessen. A legfontosabb pedig nem más, minthogy a hozzávalók megfelelő méretűre, egészen apróra, vékonyra legyenek vágva. Ezzel garantálhatod, hogy az ételek olyan ízűek és állagúak lehessenek, mint ahogy az a nagykönyvben meg van írva. 

Milyen olajat érdemes használni a wokban?

Amikor wokban főzünk, figyelembe kell venni, hogy milyen magas az általunk választott olaj égésfoka. Emiatt a leginkább a mogyoróolaj ajánlott, hiszen ez az igazán magas hőmérsékletet is kimondottan jól tűri. Használhatunk kukoricaolajat is, de az olívaolajjal óvatosan kell bánni, érdemes inkább egy kis mogyoróolajjal elegyíteni. 

A wokban egyébként nagyon kevés olaj felhasználása mellett is tudunk ízletes ételeket készíteni, éppen ezért diétázóknak kimondottan jó szolgálatot tud tenni.

Milyen ételeket készíthetünk a The Bastard szénacél wokban?

A The Bastard szénacél wokban szinte bármilyen ételt el tudunk készíteni. Legyen szó akár levesekről, sültekről, párolt zöldségekről, egytálételekről, mártásokról vagy szószokról, ez a kiegészítő biztosan nem hagy cserben. Tulajdonképpen olyan tulajdonságokkal ruházza fel a grilledet, mintha az egész konyhai fegyvertáradat kivitted volna a szabadba. De persze még többet is kapsz ennél. 

Mert ott van a hamisítatlan grilles mellékíz, amit a konyhában szinte képtelenség produkálni. Ezenfelül pedig igazán lélekemelő tud lenni, amikor a szabad ég alatt, a természet lágy ölén készítheted el az ebédet a családodnak, miközben nyugtató hatással vannak rád a lehulló falevelek és az őszbe hajló színek az avarban. Ilyenkor a kerti sütögetés felér egy teljes wellnesshétvége kikapcsoló erejével. 

Te már mindent kipróbáltál a grillsütőddel, és szeretnél új eszközökkel sütögetni, de nem tudod, merre lenne érdemes indulni? Keresd szaktanácsadóinkat a weboldalon megadott elérhetőségek egyikén, és találjátok meg együtt a Neked való kiegészítőket!

Keresés